A nikotin felezési ideje az az idő, amikorra a nikotin mennyiségének a fele lebomlik, azaz a mennyiség megfeleződik. Ez az idő, a véráramba intravénásan bejuttatott nikotin esetében közel 140 perc. Érdekes és fontos mozzanat, hogy az agyban viszont mindössze 10 perc a felezési idő. Azaz, a szervezet valahol máshol halmozza fel a bejutott nikotint. Ez így is van. A lép, a máj, a vese azok, amelyek időlegesen tárolják a szervezetbe jutott mérget.

Ha egy nagyot szippantva, letüdőzzük a cigaretta füstjét, akkor a nikotinmolekulák kevesebb, mint 10 másodperc alatt megérkeznek a központi idegrendszer sejtjeihez. (Gyorsabban, mintha intravénásan adagolnánk a nikotint.)

Az agyba megérkező nikotinmolekulák a nikotinos acetilkolin-receptorokon keresztül fejtik ki hatásukat, amelynek egyik hatása a fokozott dopamintermelés, ami végeredményben a jó érzést generálja.

Valószínűsíthető, hogy ez a gyors, gyakorlatilag robbanásszerű dózisemelkedés az egyik oka, a meglehetősen nagymértékű nikotinfüggés gyors kialakulásának. Ráadásul a "jóérzés" is közvetlenül rögzül a pár másodperccel azt megelőző szippantáshoz, azaz még erősebb kötődések alakulnak ki a cigarettázás aktusa, és a kiváltott hatás között. Minden egyes slukk egy pozitív, megerősítő visszacsatolást jelent, így egy cigaretta elszívása 10 darab, egy dobozé pedig megközelítőleg 200 darab megerősítést jelent. Már önmagában ez a tény is indokolja, hogy milyen addikciós potenciállal rendelkezik a nikotin, és az lenne rendhagyó, ha a pszichés függőség nem alakulna ki.

A fenti teóriát erősíti az a tény, hogy habár a nikotintapaszok nikotinmennyisége sem feltétlenül kisebb, mint a cigarettáké, de más a felszívódás mechanizmusa, és a nikotindózis emelkedése is jóval kiegyenlítettebb, lassabb. Ráadásul nem épül fel a kapcsolat és a pozitív visszajelzés a füst leszívása, és a pár másodpercen belüli "örömérzet" között.

A fentieken túl az is kiderült, hogy a sejt nikotin-receptorokon keresztüli ingerelhetősége egy nagyobb dózis érkezésekor csökken, "tompább" lesz, így a kiváltott reakciók mértéke csökken. Ezen az úton próbálja kiegyensúlyozni az adott sejt a dózisingadozásokat. Megfordítva is igaz a dolog. A kiéhezettségkor a receptorokon keresztül megvalósuló érzékenység növekszik.

Ez az oka annak, hogy egy átaludt éjszaka után, amikor a dohányos szervezetben lévő nikotinkoncentráció minimális lesz, a reggel elszívott első cigaretta okozza a legnagyobb élvezetet. Jóval nagyobb az örömérzet ilyenkor, mint amikor már a sokadik cigi után vagyunk. (Ennek az élettani mechanizmusnak az ismerete akkor válik fontossá, amikor az első nikotinmentes napokat kell átvészelnünk.)

Csak megemlítjük, hogy azoknak a régebbről ismert statisztikáknak magyarázatát, miszerint a depresszióval küzdő betegek között lényegileg több nikotinfüggő dohányos van, valószínűsíthetően szintén a neuronok szintjén találhatjuk meg.

Az ingerületátvivő anyagok vizsgálatakor érdekes összefüggéseket találtak a kutatók a depressziót kísérő ingerületátviteli problémák, illetve a nikotinreceptor működési mechanizmusa között.

Leegyszerűsítve a dolgot: a neuronok közötti ingerületátvitel szintjén egyfajta kompenzálás valósul meg. A pszichés funkciók szintjén pedig ezt úgy foglalhatjuk szavakba, hogy az ingerületátvivő anyagok miatti örömtelenséget, az az ingerületátvivő anyagok miatti örömérzettel kompenzálja a szervezetünk.