Ha megfelelünk, ha képesek vagyunk a feladatainkat az elvárt mennyiségben és minőségben, az előírt idő alatt teljesíteni, akkor ez olyan belső tartást kell adjon, amelyre bátran támaszkodhatunk.

Vannak azonban olyan munkahelyek, ahol ez az elvárás rendszer nem jól meghatározott, a feladatkör határai nem jól kirajzoltak. Ilyen környezet a stressz melegágya, mert a munkavállaló állandó fenyegetettségben tölti munkaidejét, ő maga sem tudja eldönteni, hogy mikor végez jó munkát, és mikor nem. Ez a folyamatos sakkban tartás jellemző néhány ázsiai ország munkakultúrájára, leginkább a japán munkahelyek ilyenek. Nem nehéz felfedezni az összefüggést a stressz okozta depresszió következményének tekinthető öngyilkosságok és a munkakultúra között. (Nagyon sok amerikai és európai munkavállaló, köztük egyetemi oktatók is, azok, akik egy másik munkakultúrában szocializálódtak, nem is bírják egy-két évnél tovább elviselni a japán munkahelyeket.)

A munkahelyi interakciók munkatárs-munkatárs, és főnök-beosztott relációban zajlanak. A nyíltság egy ilyen környezetben azt jelenti, hogy kifejezzük és tisztázzuk azokat a helyzeteket, amelyek károsan ható feszültségekhez vezethetnek.

Ha főnökünk irreális határidőre kéri egy feladat teljesítését, akkor mérlegeljük magunkban, hogy a munkaidőnkön túl is hajlandók vagyunk-e elvégezni azt, vagy sem. Ha úgy döntünk, hogy megcsináljuk, akkor nyíltan közöljük, hogy rendben, de akkor két lehetőség közül kell választani. Vagy félre teszed az eddigi munkáidat, amelyek akár határidősek is lehetnek, vagy túlóráznod kell, esetleg a munkát haza kell vinni. Akár így, akár úgy, de jelezni kell, hogy ilyen alternatívák közül kell választanod.

A nyíltság azt jelenti, hogy megosztjuk főnökünkkel az aggályainkat, közöljük azt, hogy a feladat végrehajtása, ilyen körülmények között, ilyen feltételek mellett extrém megterhelést jelent.

Ha vezetőként éljük meg ugyanezt a helyzetet, akkor a nyíltságunk azt jelenti, hogy képesek vagyunk kifejezni azt, hogy tudatában vagyunk annak, hogy beosztottunkra - a mindennapi feladatokat meghaladó - megterhelő, feszültséget okozó munkát bízunk rá, és méltányoljuk az erőfeszítéseit. Egy őszinte, nem foghegyről odavetett "köszönöm", egy kézfogás, és egy-két olyan mondat, amellyel jelezzük, hogy bízunk benne, csodákat művel.

Ha mind a két oldal az érdekeit nyíltan kifejező módon, de empatikusan áll a problémához, akkor a helyzet generálta feszültséget, és így a stresszt is minimalizálják.