Érzelmeinket különböző módon tudjuk kifejezni, és ezek közül a verbális közlések aránya elhanyagolható, jóval hatásosabbak a metakommunikatív közlések.

Ha nem nézünk a partnerünk szemébe, kerüljük a szemkontaktust, vagy éppen fordítva, ha összeszűkült szemekkel farkasszemet nézünk vele, villog a tekintetünk, ha testtartásunk egy összegörnyedő, vagy éppen a másik felé hatalmasodni akaró, akkor bármit is mondunk szavainkkal, a behódolás, illetve az agresszív támadás jeleit közöljük partnerünkkel, akár ez a célunk, akár nem.

A szóbeli közlésekben kerüljük a végletes kifejezéseket. Ha mondandónkat ilyen szavakkal tarkítjuk, hogy "borzalmas", "őrület", "tragikus", akkor nem a probléma megoldására fókuszáló asszertív kommunikációt folytatunk, hanem valami egészen mást, és valamilyen, talán bennünk sem tudatosult, általunk sem ismert, rejtett szándéka van az interakciónak.

Ha azt vesszük észre, hogy partnerünk nem reagál az általunk mondottakra, nem értékeli érveinket, akkor bevethetjük azt a módszert, amelynek lényege, hogy higgadtan, de határozottan ismételgetjük a kulcsmondatunkat, mindaddig, ameddig partnerünk észre nem veszi magát. (A módszer beceneve: "akad a lemez". A fiatalabbak kedvéért elmondjuk, hogy a régi - bakelitből készült - hanglemezek sérülésein a tű ugrott egyet, és ugyanazt a részt újra és újra, megállás nélkül játszotta le a lemezjátszó.)