Egy súlyos döntési helyzet Ha már felismerte, hogy valószínűsíthetően csoportos támadás áldozata, akkor két alapstratégia között érdemes választania.
Az első lényege, hogy felveszi a harcot, hogy "leszálljanak" önről.
Ehhez az asszertív tréningnél megtanult kommunikációs eszközöket, a nyílt és határozott,
érzelemmentes önérvényesítési technikákat lehet bevetni.
A támadó csoport tagjai annál inkább vérszemet kapnak, minél inkább úgy látják, hogy az áldozat képtelen a védekezésre.
És megfordítva, ha úgy érzékelik, hogy Ön a legkevésbé sem bizonytalanodik el, ha nem veszi fel, nem éli meg az áldozat szerepet,
akkor előbb-utóbb elbizonytalanodnak, elhalnak a támadások.
A második lehetséges megoldás lényege, hogy kilép a helyzetből, és megkeresi a lehetőséget annak, hogy a jelenlegi mikroközösségből kiszakadjon.
Nagyon fontos, hogy amikor jelzi a problémáját a vezetés valamelyik tagjának, vagy éppen a HR osztály felelősének, akkor
ne a sérelmeit sorolja fel, hanem higgadtan jelezze, hogy megítélése szerint, az adott közösségben, vélelmezhetően mobbing áldozata.
Mivel sem neki, sem az adott közösségnek, sőt a munkaadónak sem előnyős a helyzet fenntartása, ezért javaslatot vár, vagy tesz a
helyzet megváltoztatására.
Ekkor rendszerint egy új közösségben folytathatja a munkáját, jó esetben a cégen belül, és a hozzáértő
vezető tudni fogja a dolgát, hogy legközelebb hogyan vessen gátat a kialakulóban lévő csoportos munkahelyi terrornak.
Egy dolgot nem szabad tennie, hogy homokba dugja a fejét, és igyekszik nem tudomást venni a problémáról.
Ha ezt teszi, akkor a legbiztosabb utat választja ahhoz, hogy rövid időn belül megbetegedjen.
Szofi's Stress Management, (C) SzofiUSA Inc., Szofi Algorithmic Research Kft. All rights reserved