Habár a társadalom, a jog, az orvostudomány korról-korra meghatározta, hogy mely viselkedések tekintendők normálisnak, és melyek kórosnak, és arra is volt gondja az arra illetékeseknek, hogy hatékony intézkedéseket tegyenek a deviánsnak véltekkel szemben, a pszichológia, a pszichiátria mint embertudományok, viszonylag új diszciplínák.

A legnagyobb gondolkodók attól különböznek az őket követőktől, hogy teljesen új és rendkívül gyümölcsöző, további elméleti és gyakorlati eredményekre ösztönző fogalomrendszert képesek bevezetni. Nem csak a pszichológiában, de a matematikában és a fizikában is megfigyelhető ez a fejlődési vonal.

Eric Berne ilyen gondolkodó (és gyakorló) volt. A nevével fémjelzett tranzakció-analízis egészen érdekes terápiás megoldásokat produkált, és őt megelőzően, nála plasztikusabban senki sem világított rá - már-már irodalmi eszközökkel - hogy milyen fontos, az egész életre kiható történések zajlanak, a korai gyermek-szülő kapcsolatban. (És számunkra ez a fontos, mert amint arra többször rámutattunk, a szülő-gyerek kapcsolat mikéntje alapvetően határozza meg azt a módot, ahogyan képesek vagyunk korrigálni a hibás vélekedéseinkből születő, belső stresszorokat.)

Az a gondolat, miszerint szülői utasításokkal (scriptek) éljük felnőtt életünket olyan fogalomrendszer kidolgozását vonta maga után, amely egy másfajta nézőpontból képes leírni egy ember életét, a születéstől, annak haláláig.

Nem valószínű, hogy Berne olvasta volna József Attila sorait, de munkája lényegét a mi költőnknél senki nem fogalmazta meg tömörebben: