Nyilvánvalóan meg kell különböztessük azt az időszakot, amelyben a dohányzás pusztító, egészségkárosító hatásai még nem voltak nyilvánvalóak, attól, amikortól ezek már bizonyított tényekké váltak.

Az '50-es és '60-as években sikk volt dohányozni. A videókon látható reklámok jól érzékeltetik a kornak a dohányzásról alkotott megítélését. A "felnőtté válni" egyenlő azzal, hogy "dohányozni" gondolat ebben a korban vált közkeletűvé, és ez még napjainkban is érezteti hatását.

A fiatal korosztály megfelelő "előnevelésével" állította elő a dohányipar marketingje a jövő fogyasztóit. Napjainkban ilyen jellegű reklámokat már a legtöbb ország törvénye megtilt, ezért jóval kifinomultabb marketingeszközökkel él az iparág. Magyarországon például, névre szóló, tehát személyes, vastag borítékokban érkező anyagokat kap a fiatal, de már felnőtt korú célközönség. A borítékban a dohányzást, mint egyfajta életformát sugalló anyagok találhatók. Természetesen olyan életformát ígérő, amely menő, amelyet minden fiatal felnőtt élni szeretne.

A társadalom, és az ennek az irányítását végző törvényhozó és végrehajtó államhatalom viszonya a dohányzáshoz szintén ellentmondásos. A dohánytermelés már régebben is az állami monopóliumok egyike volt, és a jövedéki adókból komoly összegek folynak be a költségvetésbe. Akkor tehát, amikor az állam a dohányzás reklámozásának tiltásával csökkenteni akarja a dohánytermékek forgalmát, egyidejűleg csökkenti az ezekből származó bevételeit is. A mérleg másik oldalát, a közvetlenül a dohányzáshoz köthető egészségkárosodásból származó ellátási költségek jelentik, amely az egészségügyi ellátó rendszer finanszírozási igényeiben jelenik meg.

Az üzleti logika szerint, ha a bevételek nagyobbak, mint a kiadások, akkor eredményes az "üzleti" tevékenység. Viszont ez az egyik olyan pontja az életünk egyik közegét jelentő, gazdasági folyamatokból felépülő hálónak, ahol az "üzleti logika" pusztító, mert életellenes, és éppen ezért alkalmazhatatlan.

Messzire vezető, és viták kereszttüzében álló kérdéskörről van szó és végeredményben a "lokális" és "globális" optimumok keveredése, a célok (pontosabban a célfüggvény) tisztázatlansága a lényegi ok.

Hiába köztudottak tehát a dohányzás okozta ártalmak, a társadalom önvédelmi reflexei, az erős üzleti érdekek miatt csak korlátozottan érvényesülhetnek.

A piac minket is beáraz
Érdekes fintora korunknak, hogy a dohányzás elleni harcban, a gazdasági kényszerek és ösztönzők világából érkező segítséget, éppen a fentebb negatív kontextusban említett "üzleti logika" jelenti.

A harmadik évezred kezdetén való létezésünk azt is jelenti, hogy egy rendkívül összetett gazdasági-társadalmi közegbe kell integrálódnunk. A munkamegosztásnak az a szintje, amit ma megtapasztalhatunk a múltban soha nem látott mértéket ért el. Akárhogyan is szeretünk magunkra tekinteni, nem tagadhatjuk, hogy így, vagy úgy, de a munkaerőnket, szellemi és fizikai képességeinket és teljesítményünket kell piacra vinnünk, ahhoz, hogy az így kapott fizetségért termékeket, szolgáltatásokat vásárolhassunk olyanoktól, akik ennek a rendszernek más pontjain állítják elő ezeket a javakat.

A munkaképes lakosság túlnyomó része kisebb-nagyobb vállalatoknál, intézményeknél dolgozik, napjainak egy jelentős részét munkahelyén töltve, igyekszik bizonyítani, hogy a munkaadónak, legyen az egy profitérdekelt vállalkozás, vagy akár egy költségvetési intézmény, megéri őt alkalmazni.

Azokban az országokban, ahol a kultúrának szerves részét képezi a magánkezdeményezés, az önállóság, az öngondoskodás, és ahol a gazdaság szövetében a legfontosabb erőt a profitérdekelt vállalkozások képviselik, az egészség az egyik legfontosabb komponense a munkavállaló megítélésének.

A munkaerőpiac, az élet- és egészségbiztosítások piaca vegytisztán árazza be az egészségi állapotunkból következő lehetőségeket és kockázatokat. Ne lepődjünk meg, vagy ha ezt tennénk, akkor éljük bele magunkat a munkaadó helyzetébe, ha egy döntési helyzetben, két azonos kvalitásokkal rendelkező munkavállaló közül azt sorolják előbbre, akinek az egészségi állapota jobb, akinek a "rendelkezésre állási" paraméterei magasabbak, aki kevesebbet hiányzik a munkahelyéről.

Az Egyesült Államokban egy dohányzó jóval kisebb eséllyel pályázik egy betöltésre váró munkahelyre, mint nemdohányzó társa. Biztosítás megkötésekor a dohányzó betegségkockázatát jóval magasabbra állítja be a biztosítási ügynök, és így a biztosítás díja is magasabb.

A fentiek azt jelentik, hogy miközben munkaerőnk értéke a munkaerőpiacon "beárazódik", aközben azt is megítélik, hogy hogyan igyekszünk megőrizni egészségünket, vagy megfordítva, hogyan roncsoljuk azt, még akkor is, ha azt a törvények által engedélyezett módon tesszük is.

Nem kerülhető meg a kérdésfeltevés, hogy a veszélyek és kockázatok ismeretében, a dohányzás nem az önpusztításnak egy társadalmilag elfogadott formája-e? Mi úgy gondoljuk, hogy igen.