Az elhúzódó stressz jeleinek észlelésekor, így vagy úgy, de mindannyiunkban megfogalmazódik a stresszel való megküzdésnek, a stressz elhárításának az igénye.

Két megoldási alapstratégiát szokás megkülönböztetni egymástól. Az egyik a stresszt okozó problémának a megoldására, megszüntetésére irányul, míg a másik, a problémához való viszonyulásunk megváltoztatására.

Mind a két mód előfeltétele, hogy a stresszort képesek legyünk meghatározni, behatárolni. A stresszorok felderítésének és behatárolásának az igénye és folyamata már önmaga is az önterápiának, az önsegítésnek a része, mert egy intenzív ön- és környezetvizsgálatot feltételez.

A vizsgálat során folyamatosan véleményezzük önmagunk, környezetünk, és ez előbbi kettő kölcsönös viszonyának a helyzetét, minősítünk, és elképzeljük, hogy bizonyos változások milyen kedvező hatásokkal járhatnának.

Problémaközpontú megközelítés
A problémaközpontú megközelítés egy racionális, egészséges, a probléma természetét a helyén kezelő személyiséget feltételez, egyszóval olyat, amilyenek mindannyian lenni szeretnénk.

Ha például két napunk van arra, hogy vállalatunk igazgatótanácsa előtt egy fontos prezentációt tartsunk, és ez számunkra egy fontos dolog, akkor ez bizony stresszorként hathat.

A dolgokat higgadtan értékelő személyiség a problémát úgy oldja meg, hogy egyéb más, kevéssé fontos felkérésre képes nemet mondani, a hátralévő két napban a prezentáció elkészítésére fókuszál, lemondja a szokásos tenisz- vagy kártyapartiját, és tehetségéhez mérten, igyekszik a legjobb prezentációt elkészíteni.

Ha a feladatra úgy tekint, mint egyfajta lehetőségre, ahol alkalma van megcsillantani képességeit, akkor az addig veszélyhelyzetnek tűnő dolog, pozitív töltést kezd el hordozni, és egy izgalommal vegyes várakozással tekinthet képzeletbeli szereplőnk a megmérettetés elé.

A problémaközpontú megközelítés lényege, hogy a stresszort (a problémát) elemezzük, majd megoldjuk azt. A probléma megoldásával a stressz forrását is elhárítottuk.

Problémához való viszonyulás megváltoztatása
A káros stresszorokkal való másik megküzdési stratégia lényege, hogy a problémához való viszonyulásunkat változtatjuk meg. A pszichológiai közhelyek egyike, hogy nem maga a valós helyzet, hanem az ahhoz való viszonyulás okozza a legtöbb gondot, sok esetben szenvedést. Ezért van az, hogy ugyanaz, vagy annak tűnő dolog egyikünknek problémát okoz, míg más embertársunknak fel sem tűnik. Egy-egy problémához való viszonyulásunk milyensége személyiségünk legbensőbb rétegeiből fakad, ezért nem egyszerű az addig nehézséget jelentő dolgokra, egyik napról a másikra úgy tekinteni, mintha azok nem is léteznének.

Nem akaraterő függvénye ez, sőt, nagyon keményen megfizetjük az árát annak, ha az addig valósnak tartott stresszort nemlétezőnek kiálltjuk ki és rossz érzéseinket elfojtjuk. A problémákhoz való viszonyulásunk megváltoztatásáról külön fejezetben szólunk.

Talán az elméleti fejtegetésekből is kiderült, hogy a belső világunk, önmagunkról alkotott képünk, önmagunkkal szembeni elvárásaink, adott élethelyzetünk különbözőségeiből következően más és más stresszorok keserítik meg mindennapjainkat.

Habár az elkövetkezőkben a stressz csökkentési technikák széles arzenálját fogjuk felvonultatni, mégis nagyon röviden összefoglalhatjuk azt a célt, amelyet ezen eszközök segítségével, fokozatosan, lépésről lépésre, önmagunkkal szembeni türelemmel érhetünk el.

Ez a cél pedig az, hogy önmagunk urai legyünk, hogy képesek legyünk a körülöttünk kavargó külvilágnak, a bennünket érintő eseményeit, az azokról alkotott vélekedéseinket irányításunk alatt tartani.

Szerencsére nagyon kevés olyan dolog történik meg velünk, amely teljes mértékben rajtunk kívüli események eredője, amelyekre semmilyen ráhatásunk sincs. Ha ezek elől nem tudunk kitérni, akkor megtanuljuk azokat a technikákat, amelyek segítenek elviselni őket. A természet nagyon bölcsen ellátott minket olyan pszichés mechanizmusokkal, amelyekkel még a kimondhatatlan fájdalmakat is képes az egészséges személyiség idővel feldolgozni.

Ahhoz, hogy hatékonyan tudjon azon változtatni, amin változtatni szeretne, elsősorban önmaga pillanatnyi helyzetével kell tisztában lennie. A tesztek segítenek behatárolni az önt sújtó stresszorokat, azok jellegét és mértékét. Segít önnek meghatározni, hogy melyik személyiségtípus jellemzőit hordozza, és azt is megtudhatja, hogy a stressz okozta tünetek milyen mértékben mutathatók ki önnél. Ez a pillanatfelvételhez hasonlítható állapotfelmérés rendkívül fontos, mert ennek függvényében súlyozzuk az ajánlható stresszcsökkentő technikákat.

A fentebb említett két alapstratégiát, praktikus módon tovább finomíthatjuk.

1. Kilépünk a stresszes helyzetből, megpróbáljuk megváltoztatni a helyzetet magát.

2. Megpróbáljuk megváltoztatni a helyzethez való alapviszonyulásunkat, berögzült sémáinkat.

3. Stressz-csökkentő eszközöket alkalmazunk.

4. Életmódot váltunk, megpróbáljuk áthangolni magunkat.

Szakmai közhely, hogy valójában csak saját magunkat vagyunk képesek megváltoztatni. Hiába minden erőfeszítés, hogy házastársunkat, barátunkat, barátnőnket, gyermekünket, beosztottunkat, kártyapartnerünket az általunk elképzelt képhez igazítsuk, formáljuk. Magunk formálására viszont van mód, kis túlzással azzá válhatunk, amivé csak szeretnénk.

A minket terhelő stressz jellemzésének egy viszonylag egyszerű és könnyen áttekinthető osztályozását adja a következő modell. Két, egymásra merőleges egyenesen, mint skálán, két dolog mértékét tudjuk mérni. Az egyik, a vízszintes egyenesen annak mértékét ábrázolhatjuk, hogy a stresszes helyzetek milyen mértékben külső kényszer, általunk csak nehezen megváltoztatható okoktól függ, vagy ellenkezőleg, milyen mértékben vagyunk képesek, mi, viszonylag egyszerűen megszüntetni ezeket az okokat, például úgy, hogy vagy a problémához való viszonyulásunkon változtatunk, vagy éppenséggel úgy, hogy kitérünk a probléma elől.

Például, ha azt a céget, ahol dolgozunk, csődveszély fenyegeti, akkor olyan okok okozhatnak bennünk feszültségeket, amelyekre gyakorlatilag nem sok ráhatásunk van. Ellenpélda lehet egy olyan helyzet, amikor saját akaratunkból túlvállaljuk magunkat, folyamatos időzavarokkal küzdünk, és mi magunk alakítjuk ki magunk körül a stresszes környezetet.

A másik egyenes a túl-, illetve az alulterheltség mértékét illusztrálja. Ha napi 12 órában keményen dolgozunk, családi és egyéb elfoglaltságaink is vannak, akkor a túlhajtottság is okozhat stresszt. De ugyanígy, sőt, bizonyos esetekben veszélyesebb módon, az alulterheltség is feszültségeket kelthet bennünk. Munkanélkülivé válni, azt érezni, hogy a családban már nincs ránk olyan mértékben szükség, nagyon nagy mértékű, és nagyon veszélyes feszültségeket válthat ki bennünk.

Gondolja végig saját problémáit, majd a helyzetértékelésére támaszkodva helyezze el azt a fenti koordináta rendszerben!