A légzésen - gondolhatnánk első pillanatra - sok mindent nincs mit megtanulni, hiszen születésünk első pillanatától, az első levegővételtől kezdve, egy nem tudatos tevékenységről van szó, amely éjjel és nappal, szerencsére álmunkban is zajlik, és halálunk másodpercében áll majd meg.

A légzés a tudatosan és a nem-tudatosan szabályozható határán elhelyezkedő életfolyamatunk. Bizonyos határok között képesek vagyunk a szabályozására, de a határokat gyakorlatilag képtelenek vagyunk átlépni. Rövid ideig visszatarthatjuk a lélegzetünket, de hamar eljön a pillanat, amikor hatalmas sóhajtással levegőt kell vennünk. Fordított esetben, ha több levegőt veszünk a szükségesnél, úgynevezett hiperventilláció esetén, eszméletvesztés lehet a kísérlet eredménye.

Szélsőséges esetekben, lelkiállapotunktól függően, a légzésünk alakul át zokogássá, vagy éppen fuldokló nevetéssé. E két szélsőséges állapot közötti átmenetek majdnem mindegyikének jól körülírható a jellegzetes légzésmintája.

A légzésünk lesz az egyik kulcs önmagunkhoz, mert a légzésünk az egyik legérzékenyebb műszerünk, amely belső tudatállapotunkat jellemzi. Ha képesek vagyunk felfogni a jelzéseit, akkor a legbensőbbünkben zajló olyan korai folyamatokról szerezhetünk tudomást, amely a tudatos működés előtt általában még rejtve vannak.

De légzésünk nem csak műszer, hanem egy nagyon hatásos eszköz is, hogy beavatkozzunk és leállítsuk a beindult vészreakciókat.

Ha nincs vészhelyzet, és elegendő levegő van a környezetünkben, akkor fel sem tűnik, hogy lélegzünk. Ha azonban a helyzet megváltozik, akkor ilyeneket mondunk: "Megfulladok az idegességtől.", "Elakadt a lélegzetem a csodálattól.", "A dühtől nem kapok levegőt.". Ha nagyon koncentrálunk valamire, akkor "visszafojtott lélegzettel" figyelünk.

Az első vészreakciók egyike, hogy felgyorsul a lélegzetünk, mert a szervezett fokozott oxigénellátást igényel, azaz a vegetatív idegrendszerünk a légző apparátust az első között riadóztatja.

Ha folyamatos stressznyomásnak vagyunk kitéve, akkor légzésünk folyamatosan a nyugalmi állapottól eltérő mechanizmus szerint működik. A rövidebb, apró, szaggatott légzések, a gyakori mély sóhajtások, fokozottabb esetben a légszomj jelei annak tünetei, hogy a szervezetünk valamit veszélyként értelmez, ezért beindította az ekkor szükséges vészreakciókat.

A légzőgyakorlatok hatásmechanizmusa azon alapul, hogy az egyébként a tudatos és nem tudatos határán beszabályzott légzésünk tudatosan lassú végrehajtásával direkt módon hatunk vissza a szervezet vegetatívumára, mintegy megnyugtatjuk azt, és ezzel számos pozitív hatást érünk el. Pulzusunk és vérnyomásunk csökken, izmaink ellazulnak, endokrin rendszerünk egy veszélymentes állapothoz szabályozza be egyéb alrendszereinket.

GYAKORLATOK
L1. Bevezető gyakorlat
L2. Hasi légzés
L3. Mellkasi és felső légzés
L4. Teljes légzés