Az alulterheltség a kemény stresszorok egyike, ráadásul, az alulterheltség gyakran okoz olyan depresszív állapotokat, amelyek kezelése már nem "akaraterő" kérdése, és szakember segítségét igényli.

Aki sokat dolgozik, naphosszat lót-fut, gyereket visz az óvodába, munkahelyi harcait harcolja meg, anyaként vagy apaként próbál megfelelni a társadalom, a család kimondott és kimondatlan elvárásainak, az nem is igazán érti, hogy mi a rossz abban, ha valaki délelőtt tíz órakor ébredhet és azt csinálhat, amit csak akar.

Beleérző képességünk azt még csak-csak képes felfogni, hogy munkanélkülivé válni, reggelente úgy szembe nézni az előttünk álló nappal, hogy nincs semmi olyan elfoglaltságunk, amelynek valódi értelmét látnánk, torokszorító, keserű érzés lehet. De azzal már nem nagyon tudunk mit kezdeni, hogy valaki, aki egész életét keményen végig dolgozta, összeroppan a "boldog" nyugdíjas éveinek első egy-két évében, ha a felnövekedett és a családból kiröppenő gyerekek hagyta "feladatnélküliséget" képtelenek az öregedés egyéb problémáival is küszködő szülők kezelni. Azt aztán pedig már az empátia bajnokai sem nagyon tudják hova tenni, ha a milliárdokat nyerők, vagy a milliárdos családba születő gyerekek élete vesz olyan tragikus fordulatot, amely egyértelműen az alulmotiváltság, az alulterheltség, az önértékelési problémák számlájára írható.

A fentiek közös jellemzője az, hogy az adott élethelyzetben, legyünk bár munkanélküliek, vagy feladatnélküli milliomosok, nem találjuk meg azt a tevékenységet, amely azt a pozitív érzést okozná, jelezné vissza számunkra, hogy az eltöltött, és már soha vissza nem térő napunk hasznosan telt, hogy velünk valóban minden oké, mert mi is őszintén így érezzük, és ezt látjuk visszatükröződni azok szemében is, akiket fontosnak tartunk.

Évmilliók óta az a helyzet, hogy a nap 24 órájának jórészét létfenntartásunkra fordítjuk. A távoli múltba vesző, egykori őseink, folyamatosan, a napi élelemszükséglet megszerzéséért küzdöttek. Elhullott állatokat kerestek, vadásztak, ehető bogyókat gyűjtögettek, miközben, aggódva figyelték, hogy nincs-e veszélyhelyzet. A gazdasági fejlődés, a társadalmi változások a munkamegosztásnak több szintjét hozták létre, és a jóval részletgazdagabb, bonyolultabb társadalmi-gazdasági szerkezetbe integrálódott ember már nem a mindennapi ennivalóért küzd, hanem azért, hogy a munkaerejének az értékét kellő áron legyen képes értékesíteni a munkaerőpiacon. De akár távoli ősünkre tekintünk, akár mai önmagunkra, időnk nagy részét munkával töltjük.

Bizonyos tekintetben nehezebb helyzetben vagyunk, mint egykori, évezredekkel korábban élt elődeink, mert ma már a munka nem csak a létfenntartás eszköze, hanem a társadalomban elfoglalt helyünk, társadalmi pozícionáltságunk egyik legfontosabb komponense. Ennél fogva, a munkának nevezett tevékenységünk, annak társadalmi megítélése, a tevékenység sikeresnek, vagy sikertelennek vélt volta mélyen meghatározza az önmagunkról alkotott képünket, önbecsülésünket, azt, ahogyan önmagunkra tekintünk.

Aki egyik pillanatról a másikra, rendszeres és értelmesnek vélt tevékenység nélkül marad, az elveszít valamit saját identitásából, és ha nincs olyan tevékenység, amely valóban képes lenne pótolni az elvesztetett, akkor könnyen alakulhatnak ki olyan egyensúlyzavarok, amelyek jóval veszélyesebbek, mint azok, amelyeket a túlterhelés okoz. Akár elhiszi a kedves olvasó, akár nem, de ebből a nézőpontból tekintve a munkanélkülit, a feladatok nélkül maradt szerencsés lottónyertest ugyanazok a veszélyek fenyegetik. Az ilyen események mentén kialakuló egyensúlyvesztések nem csak az egyént, de annak családját is megviselik.

"Bore out" szindróma
Viszonylag ritkábban emlegetett, pedig nem is olyan ritka veszélyforrás a munkahelyi alulterheltség. Az elnevezés az angol "bore" (unatkozni) szóból ered, és a "burn out" (kiégni) mintájára született meg. A kiégés az az érzés, amikor a túlhajszoltság, a túlfeszített munka hatására elfásulunk, munkánkat a legkisebb öröm érzése nélkül, mechanikusan végezzük.

Az eddigiek után talán kicsit sem meglepő módon a "bore out" is hasonló tüneteket produkál, mint a "burn out"-os társa, ráadásul sokkal gyakoribb, mint azt az első pillanatban gondolnánk.

Az "unalom" érzése egy jól körülhatárolható állapot, amelyet mindannyian éreztünk már. Abban az esetben, ha a munkahelyünk rosszul szervezett, ha munkaköri feladataink nem rögzítettek, ha gyakorlatilag senkit nem érdekel, hogy mivel foglalkozunk, ha olyan munkát végzünk, amelyik a legkevésbé sem érdekel minket, akkor nagyon könnyen megtapasztalhatjuk magunkon a "bore out" tüneteit.

Csak látszólag tűnik feszültségmentesnek az ilyen fajta unalom, valójában igazi stressz-helyzetről van szó. Nem is olyan egyszerű 8 órán keresztül látszattevékenységet folytatni, miközben, legbelül pontosan tudjuk, hogy semmi értékeset, semmi értelmeset nem csinálunk. Mindeközben, pontosan tudjuk, hogy mások is tisztában lehetnek ezzel a ténnyel, azaz bármikor szembesíthetnek saját (munkahelyi) értéktelenségünkkel. Ez utóbbi helyzet pedig nem más, mint egy folyamatos, végnélküli veszélyeztetettség. (Semmivel nem kisebb stresszor, mint annál a klasszikus patkánykísérleteknél előidézett, amelynél a szerencsétlen állatot, időről-időre, kiszámíthatatlanul, gyenge, de fájdalmas áramütés éri.)

A szakértő szem könnyen észre veszi az aktákkal telezsúfolt, a számítógép monitorára ragasztott, rengeteg elfoglaltságra utaló címke, az ottfelejtett mosatlan kávéspohár, a gondterhelt arckifejezésű, szakadatlan telefonálgatások mögé bújt rettegő, szorongó alkalmazottat, aki a látszattevékenységek sokaságával igyekszik leplezni a feladatnélküliséget. A szorongást tovább növelheti, hogy egy ilyen helyzetbe került embertársunk folyamatosan attól is tarthat, hogy alkalomadtán megszűnik az állása, hiszen, ha valaki, akkor ő pontosan tudja, hogy munkája értéktelen. És valljuk be, melyikünk szeret egy ilyen ténnyel szembesülni!

Habár nyilvánvaló, hogy egy olyan szervezet, ahol a munkafeladatok és munkafolyamatok úgy vannak megtervezve, hogy ilyen esetek kialakulhatnak, gazdaságilag is irracionálisnak tekinthető, mi most mégis, az alkalmazottra leselkedő veszélyekre összpontosítunk, amelyek nem kisebbek, mint a túlhajszolt, agyondolgoztatott társaiké.

Töltse ki a Tesztmodul hetedik tesztjét, amely kimutatja, hogy Ön életében az alulmotiváltság, vagy a túlhajszoltság okoz inkább gondot, vagy ezek egyike sem jelent problémát.
Tesztmodul megnyitása

---

Tartalom  Lapozás+  Lapozás-