Szofi Stressz Menedzsment
TESZTEK
Ismertető a tesztek használatához
Az alábbi tesztek kitöltése során képet kaphat arról, hogy az Ön stresszterhelése milyen irányokból ered, és a terhelés mértéke milyen szintű. A tesztek csak akkor adnak valós képet, ha a kérdések mindegyikére válaszol, és a válaszok a valódi érzéseit, vélekedését, és a tényeket tükrözik.

Javasoljuk, hogy nyugodt körülmények között, egyedül töltse ki a tesztet!

A tesztek eredménye egy pontszám, egy kód, illetve egy szöveges ismertetés. A pontszámra a gyakorlati program megkezdése előtt lesz majd szüksége.

A Problémák behatárolása fejezet egy kis diagnosztikai programot tartalmaz, amely a nyolc darab teszt pontszámainak ismeretében javaslat tesz arra, hogy mely gyakorlatok végrehajtásával csökkentheti hatékonyan stresszterhelését.

A tesztek mindegyikéhez tartozik egy űrlap, amelyet célszerű kinyomtatni, és amelyre a teszt eredménye rögzíthető. (A tesztek kiértékelésekor is megjelenik az eredményt tartalmazó, és kinyomtatható űrlap.) E lapokra feljegyzett eredményekre, a fentiekben említett programnál, a gyakorlatok megkezdése előtt lesz majd szüksége.

A tesztek olyan kis programok, amelyeket a böngészője - beállítástól függően - blokkolhat. Amennyiben a böngészője ezt jelzi, akkor Önnek engedélyezni kell a program futását.

A rendszer fejlesztői és jogtulajdonosai (SzofiUSA Inc., Szofi Algorithmic Research Inc.), felelősségük teljes tudatában kijelentik a következőket:
A programok semmilyen adatot, beleértve az Ön gépének IP-címét vagy egyéb azonosítóit, sem a tesztek eredményeit nem rögzítik, nem tárolják és nem továbbítják. A kinyomtatott teszteredmények sem tartalmaznak semmilyen utalást a tesztet kitöltő személyére. Ezek a tények biztosítják a teszt kitöltőjének valódi névtelenségét.

Tesztek
Űrlapok
1. Teszthez tartozó űrlap
2. Teszthez tartozó űrlap
3. Teszthez tartozó űrlap
4. Teszthez tartozó űrlap
5. Teszthez tartozó űrlap
6. Teszthez tartozó űrlap
7. Teszthez tartozó űrlap
8. Teszthez tartozó űrlap

BEVEZETÉS - ELMÉLET - TESZTEK - GYAKORLATOK
(C) SzofiUSA Inc., Szofi Algorithmic Research Kft. All rights reserved