Egy-egy rossz hír, egy történés más és más hatást vált ki bennünk. Míg egy dolog valakiben csak egy múló rossz érzést kelt, addig ugyanaz a dolog egy másikunkat mély kétségbeesésbe taszíthatja. Sok szempontból nem vagyunk egyformák.

Mély és messzire vezető felismerése a lélektannak, hogy a sorsunk nem a születésünkkor kezdődik, és létezésünk hatásai, még a halálunk után is nyomon követhetőek. Amit a szüleinktől kapunk, azt nagyban meghatározza az, hogy ők mit kaptak a saját szüleiktől, és gyerekeinkre gyakorolt hatásunk is jóval tovább tart, mint a saját életünk.

A fenti gondolat nagyon költőinek tűnhet, pedig a dolog sokkal hétköznapibb, mint azt gondolnánk. Például, bizonyítást nyert az, hogy azok az újszülöttek, akik valódi testközelben vannak az anyjukkal, vagy akiket gyakran simogatnak, azoknak a szervezetében jóval több a CRH (Corticotrop Relasing Hormon) hormont felvenni képes receptorok száma. A CRH hormonok pedig nagymértékben befolyásolják szervezetünknek, a stresszhelyzetkre adott fiziológiai válaszait.

Ha ehhez hozzászámítjuk azt is, hogy létezésünk, ellentétben barlanglakó ősünkkel, ma már ún. kultúrális keretek között zajlik, akkor még bonyolultabb annak eldöntése, hogy melyek a stresszt okozó tényezők.

Mégis, nagyon egyszerűvé válik a dolog, ha kijelentjük, hogy stresszt az okoz, amire úgy reagálunk, mintha stressz lenne. Ugyanez másként megfogalmazva: nem a dolog maga a stresszkeltő, hanem az, ahogyan a dologra reagálunk.

Azt pedig, hogy egy adott dologra hogyan reagálunk, hogyan értékeljük azt, azoktól a sémáktól is függ, amelyeket életünk során tanulunk.

A stresszes helyzet történései a következők:

1. Érzékelünk egy olyan dolgot, amely (érzelmi) terhet jelent.
2. Énállapotunk függvényében értékeljük ezt a terhelést, és ha azt komolynak találjuk, akkor megkezdődik a dolog okozta kényelmetlen helyzet (érzés) feldolgozása, megszüntetése.
3. A stresszes helyzetet valamilyen módon megszüntetjük. A megszüntetett stresszes helyzet nem tűnik el nyomtalanul, emlékezni fogunk rá és így, vagy úgy, de későbbi érzéseinkre, reakcióinkra hatással lesz a stresszes helyzet feldolgozásának előbbi folyamata.

A 2. pontban leírtak azok, amelyek egyénfüggők, hiszen, ahogyan korábban már leírtuk ugyanazokra a dolgokra másként reagálunk. A fenti folyamat akkor kezd veszélyessé válni, ha a folyamat időben elhúzódik, a feldolgozás folyamata megreked, és nem tudjuk magunk mögött hagyni a helyzetet. Ami, az előbbiek fényében azt jelenti, hogy a helyzetet továbbra is negatívnak minősítjük.

A stresszhelyzetek időbeli elhúzódása maga után vonja a vészhelyzetre adott fiziológiai elváltozások időbeli elhúzódását is, és ez utóbbi a szervezet kimerüléséhez vezet, megjelennek az első pszichoszomatikus tünetek, amelyek gyakorlatilag a szervezet vészjelzései.