Bizonyos izmaink tudatos ellazításával befolyásolhatjuk a vegetatív rendszerünket.

Izmaink tónusa és a lelkiállapotunk direkt kapcsolatban vannak egymással.

Kritikus szituációkban, meneküléskor és a támadáskor is, izmaink főszerepet játszanak. A pattanásig feszült izmok egy olyan állapotot jellemeznek, amelyben a szimpatikus idegrendszeri hatás a domináns, míg nyugodt, ellazult idegállapotban izmaink is lazák.

Izomrendszerünk nem csak vázizmokból áll, nem csak a mozgásban játszik alapvető szerepet; számos "alrendszerünk" is működésképtelen lenne a különböző feladatok végrehajtására specializált izmok hiányában.

A magzati életünkben a munkáját megkezdő és a halálunk pillanatáig dolgozó szívünk egy izomköteg. Percek alatt megfulladnánk, ha a légzést lehetővé tévő izmaink nem dolgoznának. Gyomrunk, beleink sem lennének képesek elvégezni feladatukat izmok nélkül. A vizeletűrítés is lehetetlen lenne, ha nem alkotta volna meg a természet a medence speciális izmait.

A fenti példákban szereplő izmok egy része olyan, amelyek munkáját akaratlagosan nem tudjuk befolyásolni. Senki nem tudja akaratlagosan leállítani a szívét, vagy kitágítani a pupilláját.

Az akaratunktól függetlenül dolgozó izmaink a simaizmok. A karunkat, lábunkat, és számos más testrészünket viszont akaratlagosan is képesek vagyunk mozgatni. Ezek mozgatását a harántcsíkolt izmok végzik.

Egy izom a munkáját úgy végzi, hogy egy adott irányú összehúzódásra, illetve elernyedésre képes. Egy izom teljesen elernyedt és a pattanásig megfeszült állapota között számos átmenet lehetséges, és van izmainknak egy nyugalmi, alapfeszültsége, amelyet izomtónusnak, vagy röviden tónusnak nevezzünk.

Még az akaratunkkal befolyásolható harántcsíkolt izmok esetében sem tudjuk direkt módon, akaratlagosan módosítani izmaink tónusának a mértékét. Izmaink tónusának a milyensége és közérzetünk, idegállapotunk rendkívül szoros kapcsolatban vannak egymással. Alvás után, az ágyból kimászva tónusunk alacsony, de hasonlóan alacsony, ha enerváltak, erőtlenek, bágyadtak vagyunk.

Ha izgatottak vagyunk, ha vizsgázunk, ha focizunk, vagy átéljük a tévében látott focimeccs izgalmait, ha egy, a sorsunkat befolyásoló interjúra megyünk, akkor általában izmaink tónusa magas.

Izomtónusunkat a vegetatív idegrendszer szabályozza, az idegrendszernek az a része, amely a stresszhelyzetekben mozgósítja a szervezet erőforrásait. A külvilág hatásait folyamatosan stresszként megélő ember izomtónusa folyamatosan magas, ellazulásra képtelen. A stresszt ismertető bevezető fejezetben említett általános adaptációs szindróma egy markáns jelét figyelhetjük itt meg.

Izomtónusunk milyensége és a testtartásunk is közvetlen viszonyban vannak egymással. A szorongó, védekezésre készülő ember összehúzódik, hogy kisebb felületen okozhassanak neki sérülést, míg a támadni készülő kiegyenesedik, mellkasát kidomborítja, hogy még fenyegetőbbnek látszódjék.

Sok esetben ezek az állandósuló lelkiállapotok állnak egy-egy tartáshiba, görnyedt testtartás hátterében is, és már a járásáról, az állásáról is könnyen felismerhető magabiztos embertársunk.

Még kifejezettebb a kapcsolat az emberszabásúaknál oly részletgazdag mimikai izmok, az arckifejezések, és az ezek hátterében álló lelkiállapotok között. A fenyegető vicsorgástól kezdve, a sajátosan emberi mosolyig - amely egyébként bizonyos helyzetekben, a kényszeredett mosolygáskor, szintén a fogunk megvillantásának az eszköze - számos lelkiállapotot vagyunk képesek kifejezni arcunk izmaival. Ezeknek a jelzéseknek a megtanulása ösztönös és rendkívül ősi dolog. A legújabb kutatások szerint az újszülött kisbaba mosolypróbálkozásai, azok a mosolyok, amelyeket a feléje hajoló anya felé küld, direkt módon hatnak ki agyának drámai sebességgel történő fejlődésére. (Sőt, a modern diagnosztikai eljárásokkal azt is sikerült megtapasztalnunk, hogy a születés előtt, már az anyaméhben is képesek vagyunk mosolyogni.)

Az tehát nyilvánvalónak tűnik, hogy lelkiállapotaink meghatározzák izmaink tónusát. A dolog azonban fordítva is működik.

Amennyiben, tudatosan, képesek vagyunk izmaink ellazítására, akkor ezzel közvetve befolyásolni tudjuk vegetatív idegrendszerünket.

Ez adja a hátterét a hatha jóga egyik évezredes gyakorlatának, és ezen alapulnak a múlt század harmincas éveiben újrafelfedezett relaxációs gyakorlatok.

Kezdetben a relaxációs, lazító gyakorlatokat, a légzőgyakorlatokhoz hasonlóan, csendes, nyugodt helyen végezzük. Ha már kellő rutinunk lesz, és bizonyos automatizmusok is kiépülnek, akkor akár a metrón utazva is képesek leszünk lazítani.

Nagyon-nagyon apró lépésenként jut majd előre, de ahogyan a bölcs mondás állítja: "Az igazán nagy dolgok, észrevétlenül, kis lépésekben valósulnak meg."

A relaxálni tudás képessége, olyan eszköz, amely rendkívül hatékony védelmet nyújt a káros stressz hatásaival szemben, viszont különbözik napjaink alapfilozófiájától, miszerint "mindent, azonnal, egyszerűen". Nem egy boldogságpiruláról van tehát szó, amelyet reggeli után bevehetünk, hanem egy hosszú úton megtett első lépésekről, egy olyan szűk ösvényen, amely az önismeret egyre mélyebb és mélyebb szintje felé vezet el minket.

GYAKORLATOK
R1. Bevezető gyakorlat
R2. Arcizom-lazítás
R3. Lábizmok ellazítása
R4. Fenékizmok ellazítása
R5. Kéz izmainak ellazítása
R6. Gyomortájék lazítása
R7. Komplex relaxációs gyakorlat
R8. Megjegyzések a relaxációs gyakorlatokhoz